Dimbleby: A szabad piac örökkévalónak tűnt, amíg Trump fel nem ütötte a fejét

Az 1974-es év emlékezetes volt, különösen az infláció növekedése és a kormány és a szakszervezetek közötti feszültség miatt. A kormány tehetetlennek tűnt, hiszen ha kiálltak volna a bányászok követeléseivel szemben, sztrájkok következhettek volna, amelyek leállíthatják az áramellátást. Ugyanakkor, ha engedtek volna, és emelték volna a béreket, az infláció még inkább megugrott volna. Ekkor érkezett a globális olajválság, ami teljes káoszba taszította a gazdaságokat, így az Egyesült Királyságot is. A kormány háromnapos munkahétnél döntött, ami miatt a villamosenergia-szolgáltatás akadozott, és a sötétség gyakori vendég volt az otthonainkban. A kormány pedig úgy tűnt, hogy azt várta tőlünk, hogy egyszerűen csak viseljük el a helyzetet.

Ez volt az az év is, amikor elkezdtem a BBC Panorama című aktuális eseményeket bemutató műsorának vezetését. Rengeteg időt töltöttünk a társadalmi és gazdasági problémák megvitatásával, és különböző nézőpontok ütköztetésével. Az emberek mindenféle ötlettel álltak elő, hogy mit kellene tenni. Volt, aki azt javasolta, hogy a szakszervezetek fölötti kontroll visszaszerzéséhez katonai puccsra lenne szükség. Mások pedig Keith Joseph, a konzervatív politikus radikális ötletével álltak elő, amely a szabadpiac megvalósítását célozta. Joseph annyira eltávolodott a mainstream gondolkodástól, hogy a Panorama forgatása során kétségbeesetten kérdezte a produkciós csapatot, hogy értik-e, miről beszél.

A szabadpiac azt jelentette, hogy Nagy-Britannia elhagyná a második világháború után kialakult konszenzust, miszerint a kormánynak kellene irányítania a gazdaságot, és helyette a piacokat szabadon engedné. A későbbi események, különösen Margaret Thatcher 1980-as évekbeli kormánya alatt, jól mutatták, hogy a szabadpiac mennyire gyorsan vált radikális ötletből új valósággá. A szabadpiac rendszere, amely a történelem során sokáig megkérdőjelezhetetlennek tűnt, egy új normává vált.

Donald Trump, az Egyesült Államok milliárdos üzletembere, aki láthatóan jól boldogult a kapitalizmusban, hirtelen a szabadpiac rendszerének legnagyobb kihívásával néz szembe. A kérdés most az, hogy a szabadpiac rendszere véglegesen hibás és kudarcra van ítélve-e. Thatcher politikája, amely a privatizációra és a szabadpiacra épült, ma már sokak számára evidencia, azonban a nyolcvanas években ez merőben új és merész elképzelés volt.

A Thatcher-kormány idején a privatizációs programok keretében a brit állami vállalatokat elkezdték eladni a lakosságnak. Az 1984 decemberében történt British Telecom (BT) részvényeladás során több mint kétmillió brit állampolgár lett részvényes. Thatcher célja nem csupán a kormányzati ellenőrzés megszüntetése volt, hanem egy olyan társadalom kialakítása, ahol mindenki aktív részesévé válik a kapitalizmusnak. A nyolcvanas évek végére a privatizáció következtében 15 millió brit állampolgár vált részvényessé, miközben az állami vállalatok eladása 60 milliárd font bevételt hozott.

Az átalakulás nem csupán gazdasági, hanem kulturális forradalom is volt, amely újradefiniálta Nagy-Britannia viszonyát a pénzhez, a kormányhoz és önmagához. Az 1986-os „Big Bang” reformok lehetőséget adtak az embereknek, hogy belépjenek a pénzügyi szolgáltatások világába, ami korábban zárt ajtókat jelentett. A szabadpiaci kapitalizmus elvét azonban nem mindenki támogatta, és az évek során egyre hangosabbá váltak a kritikák.

James Goldsmith, aki saját vállalatainak átalakításával vált sikeressé, a kilencvenes évek közepén figyelmeztetett arra, hogy a rendszer hibás alapokra épül. A maximális profitra törekvő vállalatoknak fel kellett adniuk a helyi közösségeket, ami munkahelyek elvesztéséhez vezetett. Az Egyesült Királyság cselekedeteit pedig egyre inkább a globális piacok határozták meg, így ha egy iparág nem volt nyereséges, azt magára hagyták.

Mára a brit gazdaság globális vezető szerepet tölt be a tudomány és a pénzügyi szolgáltatások terén, de ez mit sem ér a közösségek számára, ahol korábban termeltek. Goldsmith figyelmeztetései, hogy a globális szabadpiac veszélyes utat jelöl ki, a Brexit során valósággá váltak, hiszen a távozásra szavazók többsége olyan elhanyagolt közösségekből érkezett, ahol a globalizáció nem hozott javulást.

A Thatcher által elképzelt részvényes társadalom álma mára szintén megkopott. A Thames Water 1989-es privatizációját követően alacsonyabb díjakat, jobb infrastruktúrát és kevesebb bürokráciát ígértek, ám a valóság az volt, hogy az adósságok növekedtek, miközben a részvényesek osztalékai szaporodtak. A közszolgáltatások privatizálásának ígérete és a valóság közötti szakadék egyre mélyül, és az emberek pénze mára már csak az adósságok törlesztésére megy el.

A szabadpiac rendszere most a legnagyobb kihívással néz szembe, és ez a kihívás nem a baloldali szocialisták részéről érkezik, akik a nagy állami szerepvállalás mellett érvelnek, hanem egy olyan republikánus elnök részéről, aki nem habozik a kapitalizmus dicsérete mellett. A Trump által képviselt protekcionizmus újraértelmezi a szabadpiac fogalmát, és megkérdőjelezi azt a múltbeli konszenzust, amelyet Thatcher és Reagan fémjeleztek. Az elkövetkező években kiderül, hogy a szabadpiac képes-e túlélni ezt a belső válságot, vagy végleg elérkezett a változás ideje.

Forrás: https://www.bbc.com/news/articles/cx2gey6pvddo